Ismerj fel

Hideg a reggel,
Százezer ember
Lehajtott fejjel
Most is hosszú útra kel.

Hiába érzem,
Hogy ma köztük vagy éppen,
Az arcokat nézem,
Hogy különbözni melyik mer,
Ismerj fel.

A város a szemedbe nevet,
Az ég alatt nincsen ma helyed,
Most egyedül én tudom a neved,
Ma találkoznunk kell,
Ismerj fel!
A város a szemedbe nevet,
Az ég alatt nincsen ma helyed,
Most egyedül én tudom a neved,
Ma találkoznunk kell,
Ismerj fel!

Tüzes a nappal,
Tétova angyal,
Megolvadt szárnyad,
Többé nem repíthet el.

A város a szemedbe nevet,
Az ég alatt nincsen ma helyed,
Most egyedül én tudom a neved,
Ma találkoznunk kell,
Ismerj fel!
A város a szemedbe nevet,
Az ég alatt nincsen ma helyed,
Most egyedül én tudom a neved,
Ma találkoznunk kell,
Ismerj fel!

Ismerj fel!

Induljon a banzáj! (live)

Egy tenyérnyi hely sincsen szabadon,
XX. századi jelek a falakon,
A fiúk s a lányok most összejöttek,
Hanyagok és jól öltözöttek.

Hát induljon a banzáj, essen szét a ház.
Legyen úrrá rajtunk az aktuális láz!
Induljon a banzáj, essen szét a ház,
Legyen úrrá rajtunk az aktuális láz!

Induljon a banzáj! Induljon a banzáj!

Nyugati a zene de keletre tart,
És nem állja útját sem tenger, sem part.
Persze nem biztos, hogy jót tesz neked,
Ha kiszolgálják az ízlésedet.

Hát induljon a banzáj, essen szét a ház,
Legyen úrrá rajtunk az aktuális láz.
Induljon a banzáj, essen szét a ház,
Legyen úrrá rajtunk az aktuális láz.

Egyszerre dzsungel, egyszerre sivagag,
A múltad beszédes, a jövőd hallgatag.
Egyszerre sivatag, egyszerre dzsungel,
Jövőd nincsen, a múltad már nem kell.

Induljon a banzáj, essen szét a ház,
Legyen úrrá rajtunk az aktuális láz!

Hello

Hello, hello, újra itt vagyok,
Vissza kellett jönnöm hozzád, és lehet, hogy maradok.
Tudom, tudom, nem láttál rég,
Bármit is mondasz, szemedben a megértés tüze ég.

Én szóra váltanám a gondolatot, de félek, hogy nem érdekel,
Sajnos nem állnak össze a mondatok,
Én nem ide jöttem, nem ezt akartam,
Reményt kaptam csak az útra, én az örök átutazó,
S azt, hogy minden bűnöm megbocsátható.

Hello, hello, nem tűntem el,
Csak egy távoli bolygón jártam lehunyt szemekkel.
De kinyílt lassan a szem,
Most is Rád ragyog, de könny reszket benne,
Mert látom, hogy vak vagyok.

Én szóra váltanám a gondolatot, de félek, hogy nem érdekel,
Sajnos nem állnak össze a mondatok,
Én nem ide jöttem, nem ezt akartam,
Reményt kaptam csak az útra, én az örök átutazó,
S azt, hogy minden bűnöm megbocsátható.
Hiszen minden bűnöm megbocsátható...

Hello, hello, én a régi vagyok,
Tévedésből jöttem a földre, és félek, hogy itt ragadok!
Hiszed, vagy nem, egyszer hazajutok,
Nem látsz majd többé, hiányozni fogok.

Én szóra váltanám a gondolatot, de félek, hogy nem érdekel,
Sajnos nem állnak össze a mondatok,
Én nem ide jöttem, nem ezt akartam,
Reményt kaptam csak az útra, én az örök átutazó,
Hiszen minden bűnöm megbocsátható.

Hello, hello, én a régi vagyok,
Tévedésből jöttem a földre, és félek, hogy itt ragadok!
Hiszed, vagy nem, egyszer hazajutok,
Nem látsz majd többé, hiányozni fogok...

Test

A lelkedben hiszel, de a testedben élsz,
A lelkedhez menekülsz, ha a testedtől félsz.
Megrémülsz tőle, ha sajog vagy kér,
De nem adnád oda semmiért az érzést,
Mikor a test, a test,
Mikor a test a testhez ér,
A test a testhez ér,
Ó, sajog és kér,
A test a testhez ér.

Benned is minden éjjel háború dúl,
Fájdalmad kimondhatatlan, lelkeden a tested az úr.
Megrémülsz tőle, mikor a tested megkísért,
De nem adnád oda semmiért az érzést,
Mikor a test a testhez ér,
A test a testhez ér,
A tested megkísért, a test a testhez ér.

Akárhová nézel, halálos béke van,
Gyilkol a csönd, minden pillanatban,
Megrémülsz tőle, talán túl vörös a vér?
Pedig nem adnád oda semmiért az érzést,
Mikor a test a testhez ér.
Túl vörös a vér, a test a testhez ér.
Sajog és kér,
A test a testhez ér,
Tested megkísért, a test a testhez ér,
Sajog és kér,
A test a testhez ér,
Sajog és kér.

Dúdolni halkan

Jéghideg ágyban ébredek, tudod,
Fényt mossa az éjszaka ráncait,
Tudom és érzem, hogy merre jársz,
Hiába hiszed, hogy nem vagy itt.

Most sokáig nem látlak, tudod,
Pedig nem vehetem le rólad a szemem,
Lepedőm markolja sóhajod:
Csak te mondod így ki a nevem.

Az illatodban ülve várok egész nap,
Hogy szádban hozd el éltető vizemet,
Itt vagy velem, ahogy írom ezt a sort,
Ahogy szemedhez ér, én ott vagyok veled.

Többet nem tudok,
Csak Neked dúdolni halkan,
Néznek a csillagok,
Bennem most is béke van!

Álom-szakadék mélye vár,
Onnan is visszahív egy szó,
Dalt szül a súlyos félhomály,
Érzem, hogy sírni volna most jó.

Reszket a föld, ha hozzám ér,
Egy-egy békés gondolat,
Amit nekem küldesz el,
Amiben magad is benne vagy…

Többet nem tudok,
Csak Neked dúdolni halkan,
Néznek a csillagok,
Bennem most is béke van!

Indiántánc

Tűzből jöttem erre a Földre,
Lángok formálták testemet.
És a tűz ölel majd magához örökre,
De addig mindvégig itt leszek.

Krétajeleket rajzolok a kőre,
Kiadnám minden bánatom,
De jeleimet az eső mossa el,
Jutalmam hiába várhatom.

Ez egy indiántánc és én elhiszem,
Hogy benned is ég az a láng.
Legyen közös a bánat, közös a bűn,
És közös a feloldozás!

Felemás tavaszt szült ez a tél,
A szerelem nélküli hónapok.
Visszavágynak a mennybe most
A földre pottyant angyalok.

Keserű szavak íze a számban,
Csak a jövő édes, ami nem jön el.
Én maradok az, aki mindig is voltam,
Egy indián, aki énekel.

Mert ez egy indiántánc és én elhiszem,
Hogy benned is ég az a láng.
Legyen közös a bánat, közös a bűn,
És közös a feloldozás!

Én tűz vagyok, akkor is, ha nem hiszed,
Hát égj velem, vagy ég veled,
Reszketve öleld az életed!

Mert ez egy indiántánc és én elhiszem,
Hogy benned is ég az a láng.
Legyen közös a bánat, közös a bűn,
És közös a feloldozás!

Örvény

Tovább nem tudok várni,
Most már megteszi bármi,
Az lesz a veszted,
Hogy örvénylik a tested.

Az alkalom itt van,
Hát hódolj be halkan!
Százezer éve
Mindig ez a vége.

Mindegy a színhely,
Nem kell, hogy színlelj,
Szeress vagy vess meg,
Én birtokba veszlek!

Olvadni kezd most a Hold,
Az arcod a párnán
Csak egy furcsa-furcsa folt.
Ócska kis közhely,
Gyönyörű törvény,
Hogy a szerelem örvény.

Tovább nem tudok várni,
Most már megteszi bármi,
Az lesz a veszted,
Hogy örvénylik a tested.

Látod, nálam a fegyver,
De reszketned nem kell,
Mert ez csak gyönyört fakaszt,
Hát húzd meg a ravaszt,
Ugye érzed a tavaszt?!?

Olvadni kezd most a Hold,
Az arcod a párnán
Csak egy furcsa-furcsa folt.
Ócska kis közhely,
Gyönyörű törvény,
Hogy a szerelem örvény.

Az utolsó levél

Ez az utolsó levél; álmok között
Szülték bennem a csillagok.
A remény belőlem elköltözött,
Nem is jöhetnek jobb napok.

Ez egy utolsó levél, egy meg nem írt,
Egy befelé kiáltó pillanat.
Nem szántja toll a jó papírt,
Szememben lángok vallanak.

Szép vagy, és nem csak fénytelen,
Sugártalan büszkeség,
De másnak jele van testeden,
Megijednél, ha értenéd.

Várj!
Tudod, hogy hiába menekülsz,
Hiszen akármerre is mennél,
Mindig utolér az utolsó levél.

Ez egy utolsó levél és vége van.
Éreztem valamit, azt hiszem,
Szégyellni kéne most magam,
Árnyékot vetsz a szívemen.

Várj!
Tudod, hogy hiába menekülsz,
Hiszen akármerre is mennél,
Mindig utolér az utolsó levél.

Tanulékony szörnyeteg (live)

A végtelennek hitt tér egyre rövidül,
Fogyatkozik bennem az idő,
Enyém a tudat, hogy nem leszek mindig, de
Érezni, megélni nincsen erő.

A testem a váram,
Túl szép is lenne,
Ha azt érezném egyszer,
Hogy boldog vagyok benne.
Tanulékony szörnyeteg,
Eladom a testemet,
Nem akarom már, hogy így legyen,
Akinek kell, vegye meg!

Gitárommal a kezemben egy szakadékba nézek,
Kapaszkodom a húrokba, mert lezuhanni félek,
Hisz´ hív a mélység, egyre jobban, ha magam lennék, elbuknék,
De míg a hat húr kitart, addig én is bírom még...

A testem egy állat
Itt lakom benne,
Mi lenne, ha egyszer
- csak egyszer -
Végképp tökremenne?
Tanulékony szörnyeteg,
Eladom a testemet,
Nem akarom már, hogy így legyen,
Akinek kell, vegye meg!

Gitárommal a kezemben egy szakadékba nézek,
Kapaszkodom a húrokba, mert lezuhanni félek,
Hisz´ hív a mélység, egyre jobban, ha magam lennék, elbuknék,
De míg a hat húr kitart, addig én is bírom még...

Tanulékony, tanulékony, tanulékony, tanulékony,
Tanulékony, tanulékony, tanulékony, tanulékony,
Tanulékony, tanulékony, tanulékony, tanulékony,
Tanulékony szörnyeteg!!!

Ilyenek voltunk

Előtted nem titok,
Hogy nem voltunk angyalok.
És úgy mintha nem fájna semmi kín,
Táncoltunk az öröm romjain.
És néha éber reggeleken
Tudtuk, hogy vár ránk a szerelem.

Ilyenek voltunk, vadak és jók,
Bűnösök közt is ártatlanok.
Ilyenek voltunk, és marad egy jel,
Amit itt hagyunk, ha indulni kell.

Nem féltünk semmitől,
Bár száz tervünk összedőlt.
Mi mégis észrevétlenül
Tűrtük, hogy arcunkra ránc kerül,
De néha éber alkonyokon
Tudtuk, hogy vár ránk a nyugalom.

Ilyenek voltunk, vadak és jók,
Bűnösök közt is ártatlanok.
Ilyenek voltunk, és marad egy jel,
Amit itt hagyunk, ha indulni kell.

Ilyenek voltunk, emlékezz ránk,
Ilyenek voltunk, emlékezz, emlékezz ránk!

Ilyenek voltunk, vadak és jók,
Bűnösök közt is ártatlanok.
Ilyenek voltunk, és marad egy jel,
Amit itt hagyunk, ha indulni kell.

Minden, ami szép volt

Minden, ami szép volt,
Minden, ami ránk várhat még,
Már bennünk van rég.
A szemünkben ég.

Minden, ami szép volt,
Minden, ami ránk várhat még,
Már bennünk van rég.
A szemünkben ég
A Tűz.

A vágytól részegen ébredő erő,
Tavaszi indulat, mélyről tör elő
Belőlem,
Női kéz nyoma a testemen remeg,
A nyár forró szavát veled együtt értem meg.

Minden, ami szép volt,
Minden, ami ránk várhat még,
Már bennünk van rég.
A szemünkben ég
A Tűz.

Támadni kezd a szél,
Nincs több hír, nincs levél.
Alacsony alkonyat hűti le
Magas lázamat.
A Nap még felragyog,
De fagyot hoznak a hajnalok.
De félni nem szabad, amíg csak élsz...

A télre várni kell.
Ó, a télre várni kell,
Hogy hóval fedjen el,
És ne ébresszen fel
Örök álmomból,
Örök álmunkból...

Minden, ami szép volt,
Minden, ami ránk várhat még,
Már bennünk van rég.
A szemünkben ég
A Tűz.

Ikon

Tiszta fény
Ébressz fel,
És adj nekem új erőt
Még egyszer.

Az arcod egy ikon,
A hangod egy dal,
A tested titkos talizmán,
És én viszlek magammal.

Ikon
Felragyog újra a napom,
Ikon,
Hinnéd benned vakon,
Ikon,
Kegyetlen-szép vagy,
Ikon,
Ikon.

Örök hajnal vagy,
Más nem érdekel,
Csak olyan jelent hozol,
Amilyet a világ megérdemel.

Itt bűn és erény
Csak képregény,
Tegyél rendet bennem
Te mindig új remény.

Ikon
Felragyog újra a napom,
Ikon,
Hinnéd benned vakon,
Ikon,
Kegyetlen-szép vagy,
Ikon,
Ikon.

Te kőkemény
Ősi költemény,
Segíts megmaradnom,
Te igazi, tiszta fény.

Ikon
Felragyog újra a napom,
Ikon,
Hinnéd benned vakon,
Ikon,
Kegyetlen-szép vagy,
Ikon,
Ikon.

Végre

Végre
Most hogy végre látlak,
Van kire gondolnom,
Végre
És ha meg nem is kívánlak,
Azért lesz kiről álmodnom,
Eszembe jutsz
És elénekellek,
Szóvá teszlek,
Újjáteremtelek,
Csak engedd meg.

Végre
Meríts erőt a szóból,
Ami hozzád beszél,
Végre
A szemed tüzének hódol
A vers, ami miattad él,
Így lettél múzsa,
Így köt majd gúzsba
Egyetlen dallam,
Hogy végre szabad legyél,
Hogy többé ne félj,
Hogy többé ne félj.

Nem kell, hogy észrevedd,
Mert meg sem értheted,
Nem látja szép szemed,
Hogy az átok alól
Végre
Feloldoztál,
Zavartan felnevetsz,
Örülsz, hogy itt lehetsz,
Engem nem gyűlölsz, nem szeretsz,
De az átok alól
Végre
Feloldoztál.

Végre
Egy kérdésre vár csak a válasz,
A titkod hadd legyek én
Végre
Ha a boldogtalanság fáraszt,
Talán jóvátehetném
Bizonytalan
És egyszerű szándék,
Maga a játék
Az igazi ajándék
Csak ne dobd el még
Csak ne dobd el még.

Nem kell, hogy észrevedd,
Mert meg sem értheted,
Nem látja szép szemed,
Hogy az átok alól
Végre
Feloldoztál,
Zavartan felnevetsz,
Örülsz, hogy itt lehetsz,
Engem nem gyűlölsz, nem szeretsz,
De az átok alól
Végre
Feloldoztál.

Hűtlen

Ment a hűtlen nehéz fejjel,
Visszamenne, hogy Ő már nem kell,
Érzi, hálátlan lett sorsa,
Keserű könnye arcát mossa

Arra gondolt, Őt ki szerette,
Ha szerette, el miért engedte,
Vissza nem jön többé soha,
Bárcsak békén hagyták volna...

Minden hajnal Övé marad,
Látja szállni a madarakat,
Hosszú-hosszú ideje vár,
Nem számolja a napokat már,
Amíg él, el nem felejti,
Hogy a múltat ki nem tépheti
Szívéből...

Megállt, egyszer visszanézett,
Nézte, nézte a messzeséget,
Sárga lámpák jelzik útját,
Otthon hagyta minden múltját...

Ment a hűtlen nehéz fejjel,
Tudja jól, hogy Ő már nem kell,
Ég veletek, mást nem mondott,
Szeme túlragyogott minden csillagot...

Minden hajnal Övé marad,
Látja szállni a madarakat,
Hosszú-hosszú ideje vár,
Nem számolja a napokat már,
Amíg él, el nem felejti,
Hogy a múltat ki nem tépheti
Szívéből...

Vigyázz a madárra

Ember, világ, két kezedtől sír,
Egyikkel a kertet ásod, másikkal a sírt,
A másik, tudod bőven várhat Rád,
Építsd a kertet hát tovább!
S közben mindent jól vigyázz!

Vigyázz a madárra, ha kertedbe repül!
Őrizd meg a csendet, el se menekülj!
Bajban a világ, ha egyszer újra messze száll...
Vigyázz a madárra, ha válladra repül!
Amerre a szíved, arra menekül,
Bajban a világ, ha egyszer újra messze száll...

Ember, a világból csak a sajátod érdekel
A szükség határát ritkán hagytad el,
Pedig azon túl szintén van világ,
Gondolhatod, ott gondolnak Rád!
És értük a Mindent jól vigyázd!

Vigyázz a madárra, ha kertedbe repül!
Őrizd meg a csendet, el se menekülj!
Bajban a világ, ha egyszer újra messze száll...
Vigyázz a madárra, ha válladra repül!
Amerre a szíved, arra menekül,
Bajban a világ, ha egyszer újra messze száll...