Erő és alázat

Ugye mondtam, hogy eljövök, ha hívsz,
Csak bízz!
Lelked ajtaját kinyitom lassan!

Hittem azt is, hogy nem felejtesz el,
És ha kell, segítek rajtad,
Segítesz rajtam, ó, barát a bajban!

Barátom, a válladon bánat ül,
De sokan vagyunk egyedül!
Hiába pusztul az indián törzs,
Vagy szakad a lánc...

Hangodban ezer év csendje ég,
Ó, ne hagyd abba még!
Van, aki tudja, hogy ez vallás,
Ez mítosz, ez végtelen tánc!

Részeg az idő, számtalan jellel
Üzen a mámor.
Érzem, hogy itt vagy, magamba nézek,
És meglellek bárhol!

Ó, erő és alázat
Táncol velem,
Ó, erő és alázat,
Ez az én ünnepem!

Üzenj, mert az Isten néz,
És tudod, hogy az üzenet a dolgod.
Üzenj, tudd, hogy merre mész,
Mert enélkül sose lehetsz boldog!

Ó, erő és alázat
Táncol velem,
Ó, erő és alázat,
Ez az én ünnepem, igen!

Ó, erő és alázat
Táncol velünk,
Ó, erő és alázat,
Ez a mi ünnepünk, gyerünk!

Esőkirály

Ha nincsen semmi szép abban, amit vársz,
Ha annak sem örülsz, hogy hazatalálsz,
Ha az éjnek ércfalát fényszóró fúrja át,
És dobol a négy kerék, mind azt súgja: menni még,
Ha túl sok szennyet látsz, és megtisztulni vágysz,
Elmossa bánatod az Esőkirály.

Esőkirály, hatalmad vára áll,
Felhőd alatt táncolok, Esőkirály.
Fölém borul, úgy tornyosul,
Felnézek rád jámborul,
Könnyeidben fürdöm, Esőkirály.

Esőkirály, hatalmad vára áll,
Felhőd alatt táncolok, Esőkirály.
Fölém borul, úgy tornyosul,
Felnézek rád jámborul,
Könnyeidben fürdetsz Esőkirály.

Ha nincsen semmi szép abban, amit vársz,
Ha annak sem örülsz, hogy hazatalálsz,
Ha az éjnek ércfalát fényszóró fúrja át,
És dobol a négy kerék, mind azt súgja: menni még.
Ha túl sok szennyet látsz, és megtisztulni vágysz,
Elmossa bánatod az Esőkirály.

Esőkirály, hatalmad vára áll,
Felhőd alatt táncolok, Esőkirály.
Fölém borul, úgy tornyosul,
Felnézek rád jámborul,
Könnyeidben fürdetsz, Esőkirály.
Ó, Esőkirály!!!

Nevess magadon

Én hallgatlak téged,
Vagy Te hallgatsz engem?
Bennem laksz régen,
A házad a testem.

Megismerlek a csendedből,
És hallok én is titkos hangokat.
Örülök neked, különleges vagy,
Megszülted bennem a saját dalodat,

Megszülted bennem a saját dalodat!

Nevess magadon,
Lebegj csak szabadon!
Ha szeretni akarsz,
Nincsen késő még.
Nevess magadon,
Lebegj csak szabadon,
Érezd Te is!

Sámántáncomba beleremegnek
A hegyek, a völgyek, a csillagok,
Varázsszavakkal megidézlek téged,
Jöhetsz bármikor, én mindig kész vagyok.

Szavaid vezetnek minden utamon,
Jeled rajtam ég, láthatatlanul.
Most már értem, mit is mondasz,
Tanítvány vagyok, aki nehezen tanul,

Tanítvány vagyok, aki nehezen tanul!

Nevess magadon,
Lebegj csak szabadon!
Ha szeretni akarsz,
Nincsen késő még.
Nevess magadon,
Lebegj csak szabadon,
Érezd Te is
A békesség erejét!

Tavaszi mohikán

Égi jelnek földi mása.
A Nappal vagyok egy,
Sólymok, farkasok unokája,
Ember-állat, furcsa elegy,
Napfivér, széltestvér, tavaszi mohikán,
Szenvedély-útvesztő nyílik lábam nyomán.

És a hangok, a hangok, szavak és csendek
Üldöznek örökkön és körém térdepelnek.
És neked akarok énekelni,
Én így vagyok szabad
Az ölelés is áttüzesedhet
Vigyázz: gazdája mostantól Te vagy!

Átvirrasztott évezredek,
És hatalmas csönd után
Én mindig eljövök, hogy újra láss,
Én, a titkos örömök kincstárnoka,
Én, a tavaszi mohikán,
Én mindig eljövök, hogy újra láss.

Szemed íriszén magunkat látom,
Fénylő tükör a döbbenet.
Sok életet meguntam már,
De most örülök neki, hogy itt lehetek.
Túl a bűnön, a megbánáson,
Hitem tüzéhez ülök közel,
Mellém fekszel és azt se bánom,
Hogy úgy alszol el, ahogy megszoktad már
Másvalakivel...

Örvény

Tovább nem tudok várni,
Most már megteszi bármi,
Az lesz a veszted,
Hogy örvénylik a tested.

Az alkalom itt van,
Hát hódolj be halkan!
Százezer éve
Mindig ez a vége.

Mindegy a színhely,
Nem kell, hogy színlelj,
Szeress vagy vess meg,
Én birtokba veszlek!

Olvadni kezd most a Hold,
Az arcod a párnán
Csak egy furcsa-furcsa folt.
Ócska kis közhely,
Gyönyörű törvény,
Hogy a szerelem örvény.

Tovább nem tudok várni,
Most már megteszi bármi,
Az lesz a veszted,
Hogy örvénylik a tested.

Látod, nálam a fegyver,
De reszketned nem kell,
Mert ez csak gyönyört fakaszt,
Hát húzd meg a ravaszt,
Ugye érzed a tavaszt?!?

Olvadni kezd most a Hold,
Az arcod a párnán
Csak egy furcsa-furcsa folt.
Ócska kis közhely,
Gyönyörű törvény,
Hogy a szerelem örvény.

Ez a miénk

Egy tanú a testben, örökké lesben,
Ez a miénk!
Végtelen táncot táncolunk ketten,
Ez a miénk!
Csak a Tiéd és az enyém!
Szentélyek csöndje és keserű, lusta kéj,
Ez a miénk!
Egy szemvillanásnyit szikrázó szenvedély,
Ez a miénk!
Csak a Tiéd és az enyém!

Az éjjel tüzében dereng egy szellem-arc,
Vigyázz, nehogy elriaszd!
De ha a szemébe nézel, belehalsz!
Az éjjel tüzében dereng egy szellem-arc,
Vigyázz, nehogy elriaszd!
De ha a szemébe nézel, belehalsz!

A láz, hogyha éget a láng, hogyha ébred,
Ez a miénk!
Megérint engem, megérint Téged,
Ez a miénk!
Csak a Tiéd és az enyém!

Az éjjel tüzében dereng egy szellem-arc,
Vigyázz, nehogy elriaszd!
De ha a szemébe nézel, belehalsz!
Az éjjel tüzében dereng egy szellem-arc,
Vigyázz, nehogy elriaszd!
De ha a szemébe nézel, belehalsz!

Ez a miénk!
A dalok tükrében derengő szellem-arc,
Ez a miénk!
Csak a Tiéd és az enyém!

Áldozz fel

Jobb lesz, ha már nem is akarsz mást,
Csak a csendet és igazságot.
Kidobhatsz minden ócska kacatot,
A zajokat és a hazugságot.

Mindent a lázért, a megtisztulásért,
Minden a szóért, bár idegen és hideg,
Mindent a dalban kimondott versért,
Mindent, akkor is, ha nem éri meg,
Áldozz fel!

Hazugok napja néz le most is Rád,
Lépj közelebb, vesd le az álruhád,
És táncolj!

Halálos élet, senkitől sem kérted.
Nincs kire nézned, nincs segítség.
Aki a bánatnak örül, rajtad nem könyörül,
Fájdalmat tűrni kell még.

Mindent a lázért, a megtisztulásért,
Minden a szóért, bár idegen és hideg,
Mindent a dalban kimondott versért,
Mindent, akkor is, ha nem éri meg,
Áldozz fel!

Hazugok napja néz le most is Rád,
Lépj közelebb, vesd le az álruhád,
És táncolj!

Mindent a lázért, a megtisztulásért,
Minden a szóért, bár idegen és hideg,
Mindent a dalban kimondott versért,
Mindent, akkor is, ha nem éri meg,
Áldozz fel!

Indiántánc

Tűzből jöttem erre a Földre,
Lángok formálták testemet.
És a tűz ölel majd magához örökre,
De addig mindvégig itt leszek.

Krétajeleket rajzolok a kőre,
Kiadnám minden bánatom,
De jeleimet az eső mossa el,
Jutalmam hiába várhatom.

Ez egy indiántánc és én elhiszem,
Hogy benned is ég az a láng.
Legyen közös a bánat, közös a bűn,
És közös a feloldozás!

Felemás tavaszt szült ez a tél,
A szerelem nélküli hónapok.
Visszavágynak a mennybe most
A földre pottyant angyalok.

Keserű szavak íze a számban,
Csak a jövő édes, ami nem jön el.
Én maradok az, aki mindig is voltam,
Egy indián, aki énekel.

Mert ez egy indiántánc és én elhiszem,
Hogy benned is ég az a láng.
Legyen közös a bánat, közös a bűn,
És közös a feloldozás!

Én tűz vagyok, akkor is, ha nem hiszed,
Hát égj velem, vagy ég veled,
Reszketve öleld az életed!

Mert ez egy indiántánc és én elhiszem,
Hogy benned is ég az a láng.
Legyen közös a bánat, közös a bűn,
És közös a feloldozás!

Angyali szerető

Mikor a szárnyam helyét
Megtapogattam,
Újra hinni kezdtem
Ó, az angyalokban.

És most itt van az idő,
Te angyali szerető,
Repülni hív, csábít a levegő,
A jéghideg levegő, (a jéghideg levegő).

Csak Te meg én,
A szakadék peremén,
Dúdolj egy dalt, ez az utolsó perc!
Ha nem láttál még,
Most majd rám ismersz.

A napfény szárnyadra hull
Mozdulatlanul,
(Angyali szerető).
A napfény szárnyadra hull,
(Simogat a levegő),
Mozdulatlanul.
(Szinte fáj!)

Körkörös repülés,
Vagy körkörös zuhanás?
Kell, hogy érts, kell, hogy láss.
Jeleket látsz, ahol nincsenek jelek,
Ha zuhanni kezdesz,
Én megfogom a kezed.

(Angyali szerető),
A napfény szárnyadra hull
(Simogat a levegő)
Mozdulatlanul,
(Angyali szerető).
A napfény szárnyadra hull,
(Simogat a levegő),
Mozdulatlanul.
(Szinte fáj!)

Körkörös repülés,
Vagy körkörös zuhanás?
Kell, hogy érts, kell, hogy láss.
Jeleket látsz, ahol nincsenek jelek,
Ha zuhanni kezdesz,
Én megfogom a kezed.
Szakadék fölött mozdulatlan lebegő,
Kitárt szárnyú angyali szerető,
Jó lesz, ha figyelsz, jó lesz, he érted,
Én itt vagyok veled, és szeretlek téged.

Én szeretlek Téged!
Én szeretlek Téged!

Mégis jó

Néha úgy múlik napra nap,
Hogy a dalok alszanak,
És hiába sírsz, hiába vársz,
Az ünnep elmarad,
Csak a magány hangja szól
A homlokod alól,
Mégis jó.

Én szeretem azt a dalt,
Amit magadról énekelsz.
Örülnél, ha tudnád,
Hogy engem nagyon érdekelsz.
Persze titkolom,
Persze titkolod,
Mégis jó.

Isten, szólj rám, ha vagy,
És ha nem vagy, szóljon, ami nincsen.
Olyan csillagos az égbolt,
Olyan végtelen a Minden.
Néha bánat járja át
Az öröm pillanatát,
Mégis jó.

Nincs több póz,
Nincs több okoskodás.
Igent mond a test,
És magasra szökik a láz.
Táncba hív egy dal,
A tüzed lángja mar,
Mégis jó.

Isten, szólj rám, ha vagy,
És ha nem vagy, szóljon, ami nincsen.
Olyan csillagos az égbolt,
Olyan végtelen a Minden.
Néha bánat járja át
Az öröm pillanatát,
Mégis jó.

Nincs több póz,
Nincs több okoskodás.
Igent mond a test,
És magasra szökik a láz.
Táncba hív egy dal,
A tüzed lángja mar,
Mégis jó.

Isten, szólj rám, ha vagy,
És ha nem vagy, szóljon, ami nincsen.
Olyan csillagos az égbolt,
Olyan végtelen a Minden.
Néha bánat járja át
Az öröm pillanatát,
Mégis jó.

Én szeretem azt a dalt,
Amit magadról énekelsz.
Örülnél, ha tudnád,
Hogy engem nagyon érdekelsz.
Persze titkolom,
Persze titkolod,
Mégis jó.

Minden egyszerű dalban

Te életet adtál
Fának, virágnak, szónak;
Benned az öröklött öröklét
Harangjai szólnak.

Mosolyom mögé néztél,
És bánatot láttál;
Benned magamra leltem,
Én a tiéd vagyok, mert rám találtál.

Hiszen benne élsz Te
Minden egyszerű dalban,
Hiszen velem vagy,
Mint egy oltalmazó,
Mindenható dallam.

Most is téged hívlak,
Bár hidegnek látszom,
Magamat feszítve hídnak,
A halállal játszom.

Vírus-város, törvény-örvény,
Az ösztön a börtönöm,
De az áhítat lassan átitat,
S hogy itt lehetek, most megköszönöm.

Hiszen benne élsz Te
Minden egyszerű dalban,
Hiszen velem vagy,
Mint egy oltalmazó,
Mindenható dallam.

(Olyan, mint egy tündöklő angyal...)

Tükröt tartasz az égnek,
Szabad vagy,
Nincsen kitől félned,
Csak magad vagy.

Hiszen benne élsz Te
Minden egyszerű dalban,
Hiszen velem vagy,
Mint egy oltalmazó,
Mindenható dallam

Az utolsó levél

Ez az utolsó levél; álmok között
Szülték bennem a csillagok.
A remény belőlem elköltözött,
Nem is jöhetnek jobb napok.

Ez egy utolsó levél, egy meg nem írt,
Egy befelé kiáltó pillanat.
Nem szántja toll a jó papírt,
Szememben lángok vallanak.

Szép vagy, és nem csak fénytelen,
Sugártalan büszkeség,
De másnak jele van testeden,
Megijednél, ha értenéd.

Várj!
Tudod, hogy hiába menekülsz,
Hiszen akármerre is mennél,
Mindig utolér az utolsó levél.

Ez egy utolsó levél és vége van.
Éreztem valamit, azt hiszem,
Szégyellni kéne most magam,
Árnyékot vetsz a szívemen.

Várj!
Tudod, hogy hiába menekülsz,
Hiszen akármerre is mennél,
Mindig utolér az utolsó levél.

Az én filmem kész

Az én filmem kész,
Látod, megcsináltam már.
Rám csak a Semmi vár,
A Feledés.