Nyújts feléje védő kart

Ákos, előadóművész

n      A december ötödiki népszavazással önmagáról mond véleményt az anyaország magyarsága, számomra ezért is nagyon fontos, hogy milyen eredmény születik. A lényegi választ egy kicsit messzebbről kell kezdenem. Gyerekkorom óta a versek bűvöletében élek, a magyar költészet sok szép darabját tudom kívülről. Latinovits Zoltán úgy mondott verset, hogy 28 évvel a halála után is hozzá mérnek mindenkit, aki ebbe a műfajba belefog. Ő mondotta egyszer, hogy csak a költők ostorozó szavára hallgassunk, mert az ő szavuk az igazság, mert csak ők tudnak arról, mi volt és mi közeleg. Ha ma egy hazafias Vörösmarty- vagy Petőfi-verset elszaval az ember, döbbent arcok néznek vissza rá: százötven éves költemények szólnak a máról! Minden vers egy kisebb forradalom, ha ma születnének ilyen írások, nemigen kapnának helyet a kortárs irodalmi lapok legtöbbjében. Babits vallásos költészetét kiröhögnék a posztmodern szerkesztők, Ady hamar megkapná, hogy kirekesztő. Vörösmartytól meg elhatárolódnának a gyakori elhatárolódók, mert Liszt Ferencnek írott költeményében arra kéri a halhatatlan lelkeket, hogy hozzanak áldást a magyar hazára, de szórjanak átkot az árulókra. Ahogy a költészetre való fogékonyságot, úgy a hazafiságot is kiiktatták a mai ember életéből a ravasz manipulátorok. Maradt a hörcsögmentalitás, amely mindent pénzben mér, a sikert is, a szerelmet is, az eszmét is. Ezt tragikusnak találom. Meggyőződésem, hogy a klasszikus magyar költészet minden nagy alakja -- kivétel nélkül! -- igennel voksolna a kettős állampolgárságra. Persze nem mindegyikük szavazhatna, ha ma élne, mert ma nem lennének mindannyian magyar állampolgárok... Nos, egyéb okok mellett ezért szavazok én is igennel.